Rólunk írták

Alapvető képessége a kommunikáció

A PR nem olyan ház, amelybe csak úgy beköltözünk, a PR maga az építkezés. Egy szervezet vagy vállalat PR- tevékenységét nem a sajtótájékoztatók jellemzik, hanem a vállalat magatartása, mondja a szakember. Azt szeretné többek közt elérni, hogy Pécs a Kelet-Közép-Európa PR fellegvára legyen.

Tudatos volt az újságírói pálya választása?
Még ’79 elején, az egyetemi lapban megjelent írásomért kaptam 48 forintot, akkor tudatosult bennem először, hogy ezért a tevékenységért pénzhez is hozzá lehet jutni. De újságíró véletlenül lettem, a Mecseki Bányászhoz Grünwald Géza ajánlásával kerültem, mert volt egy szabad státus, én pedig kerestem az életben a helyem.

Hogyan kerültél a Naplóhoz?
Finoman távolítottak el a Bányásztól. Az indoklás az volt, hogy „gondolkodó” cikkeimmel megzavarom a bányászok fejét.

A Naplónál nem töltöttél sok időt.
Havasi János hívott az 1989-ben a szerveződő A helyzet című hetilaphoz, és én igent mondtam, mert a felkérés nagyon megtisztelő volt.

Súlyos gondot jelentett számodra a lap megszűnése?
Nehezebb volt, amikor Belénessy Csaba az első héten alaposan meghúzta az egyik cikkemet, amelyről pedig azt hittem, úgy tökéletes ahogy megírtam, és látnom kellett, hogy bizony jobb lett úgy az anyag. Az igazán súlyos gondok ellen mindig védelmet adott a családi menedék.

Könnyebbséget jelent, hogy most nincs főnököd?
Jól érzem magam így, nagy szabadságérzetet nyújt.

Nem furcsa, hogy beosztottaid vannak?
Most már nem. Eleinte azt hittem, olyan főnöknek kell lennem, akit mindenki szeret, de aztán rájöttem, hogy nem az a dolgom, hogy szeretetre méltó legyek, inkább az, hogy lehetőségeket teremtsek, irányt mutassak. Sokat változtam, és ma már fel sem merem tenni azt a kérdést, amitől éveken át féltem, hogy ez vagy az jó lesz-e nekem…

Mi határozza meg a munkaidődet?
Annyit dolgozom, amennyi jól esik, mostanában naponta 10-12 órát. A Hosszúhetény hangulatú Hosszúhetényben élünk, több mint hat éve. Szeretek kiülni a kertbe, nézni a Hármashegyet, és érezni, ahogy elterpeszkedik körülöttem a csend. Olyankor szeretném megállítani az időt.

Ferling József 1958-ban született Sopronban. A Pécsi Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, később a BKE vezetőképzőjén. A Mecseki Bányász, a Dunántúli Napló és a Helyzet című lapoknál volt újságíró. Ma a Ferling PR & Communications Kft. tulajdonosa, a Magyar PR Szövetség alelnöke. Nős, három gyermeke van.

DN 2000. október 8.

Vissza

Friss híreink

2012-02-1

Ferling PR Ügynökség 1

Hírügyeletes – A hírek egyszerűbb és korszerűbb csatornája

Pr-ügynökségünk leányvállalata, a Ferling Webline legújabb fejlesztéseként létrejött a Hírügyeletes komplex sajtóportál. Az oldal mind ügyfeleink, ... »

2012-01-26

Ferling PR Ügynökség 2

Közgazdász hallgatók standolnak a Ferling PR Agybani piacán

 A Janus Pannonius Közgazdasági Szakkollégium felkérésének eleget téve, a 2011/12-es tanulmányi év tavaszi szemeszterében ügynökségünk vezetője ... »

2012-01-23

Ferling PR Ügynökség 3

Tartós vidéki siker az „Év Kórháza” díjátadóján

Idén hetedik alkalommal osztotta ki a már hagyománynak számító „Év Kórháza” – díjat a Hazipatika.com. P-ügynökségünk ... »

További híreink»

Ferling PR Tanácsadó és Szolgáltató Kft.
7621 Pécs, Mária u. 8.
1031 Budapest, Záhony utca 7. Graphisoft Park
Telefon: +36 (72) 512-370
Telefax: +36 (72) 512-378
E-mail: info@ferling.hu

Adószáma: 11018661-2-02
Cégbíróság neve: Baranya Megyei Bíróság, mint cégbíróság
Cégjegyzékszám: Cg 02-09-063200

Projekt neve: Technológia fejlesztés a Ferling PR Kft-nél
Kedvezményezett neve címe: Ferling PR Tanácsadó és Szolgáltató Kft.7621 Pécs, Mária u. 8.
Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 1.215.001 Ft

A projekt az Európai Unió támogatásával, az
Európai Regionális Fejlesztési Alap
társfinanszírozásával valósul meg.