A Magyar Marketing Szövetség „Év honlapja” díjátadóján 2011-ben a vidéki városok közül Pécs vehette át a legtöbb elismerést. A város kiemelkedő sikere inspirálta a Ferling pr-ügynökség munkatársait, az „Internetes Kultúra Fővárosa” – vándordíj ötletének kidolgozására. A 2012. március elsején tartott ünnepélyes díjátadón Varga István, a Magyar Marketing Szövetség elnökségi tagja adta át a megtisztelő kitüntetést dr. Páva Zsolt polgármesternek.
A múlt év végén tartott „Év Honlapja” díjkiosztón, egyes kategóriákban egymással is versengve kiemelkedően sok pécsi projekt kapott elismerést. Kultúra kategóriában a Kodály Központ és a Pécsi Nemzeti Színház, ipari web kategóriában a Pannonpower, vendéglátás kategóriában a Piazza del Grano, személyes oldal kategóriában pedig Tziotziosz Sztella, illetve Erős Balázs oldala kapott elismerést a szakmai zsűritől.
A szervezők a több nyertes pályázatot is jegyző Ferling csoport kezdeményezésére 2012 februárjában úgy döntöttek, hogy megalapítják az „Internetes Kultúra Fővárosa” vándordíjat, melyet most elsőként Pécsnek, majd a későbbiekben minden évben a honlapok megmérettetésén legsikeresebbnek bizonyuló vidéki városnak adnak át.
Ügynökségünk munkatársaiban leányvállalatunk, a Ferling Webline két győztes pályázatban való érdekeltsége révén fogalmazódott meg az ötlet, hogy a Magyar Marketing Szövetség és az országos közvélemény részéről megkülönböztető figyelemben részesüljön a legsikeresebb vidéki város és a díjazott webfejlesztők közössége.
Az ünnepélyes díjkiosztót 2012. március 1-jén a díjnyertes weboldallal rendelkező étteremben, a pécsi egyetemistákból álló Sopianae SlamPoetry költészeti csoport témára szabott rövid műsora után, a sikerkovácsok és a sajtó munkatársainak jelenlétében tartották.
Ferling József, pr-ügynökségünk vezetője az internetes kultúra térhódításáról, és a társadalmi párbeszédet átható új típusú kommunikáció fontosságáról beszélt, Márta István, a Zsolnay Örökségkezelő ügyvezetője pedig a honlapkészítő szakemberek kvalitásait méltatta.
Varga István, az „Év Honlapja” díj alapítója adta át Pécs polgármesterének a vándordíjat és a Magyar Marketing Szövetség díszoklevelét. Páva Zsolt, a Pécsett működő webes szakmai műhelyek által vezetett projektek ismeretében kifejezte reményét, hogy a díj talán az év végén esedékes újabb megmérettetés után is a baranyai megyeszékhelyen marad.
2012. március 5.
Június elejétől pr-ügynökségünk segíti a környezettudatos magatartást népszerűsítő, és arra megvalósítható megoldásokat is ajánló KÉK-Zöld Projekt ... »
Az erős paprikából kivont kapszaicinről, mint a fejfájás kezelésének a hagyományostól eltérő alternatívájáról tartott sajtótájékoztatót PR ... »
A pécsi polgárok legrangosabb kitüntetését immáron 9 éve minden évben a Pécsi Bazilikában, szentmisével egybekötött ünnepségen ... »
Ferling PR Tanácsadó és Szolgáltató Kft.
7621 Pécs, Mária u. 8.
1031 Budapest, Záhony utca 7. Graphisoft Park
Telefon: +36 (72) 512-370
Telefax: +36 (72) 512-378
E-mail: info@ferling.hu
Adószáma: 11018661-2-02
Cégbíróság neve: Baranya Megyei Bíróság, mint cégbíróság
Cégjegyzékszám: Cg 02-09-063200
© 1991-2013 Ferling PR