Hírek

Erdőhasználat, biomassza és zöld energia – művészi szemmel

Sikert könyvelhetett el a Ferling PR Kft. az elmúlt hetekben a pécsi Széchenyi téren megnyílt Fák között az erdő - ismeretterjesztő kiállítás programsorozattal.

A projekt komoly felkészültséget és kutatómunkát igényelt, azonban a fotókat és szövegeket kombináló tárlat elérte célját: nap mint nap számos látogató olvassa és szemléli az információs anyagokat. Ebben a PANNONPOWER Holding Zrt. és a Mecseki Erdészet egy utazásra invitálja a közönséget, amelynek keretein belül megismerkedhettek azzal, hogy az erdő, ha tisztelettel és felelősséggel közelítünk felé, hányféleképpen szolgálhatja a kényelmünket, a nyugalmunkat, és hogyan vesz körül mindannyiunkat a hétköznapok során.

Az érdeklődők számára színes képekkel illusztrálták a fafelhasználás sokrétű lehetőségeit, valamint bevezetnek a biomasszából történő energiatermelés rejtelmeibe. Egyedülálló módon az egész folyamatot végigkísérhetjük az erdőgazdálkodáson keresztül egészen az erőművi hulladékok felhasználásáig.

A sikerhez mindenképpen hozzájárult a megnyitót követő elektronikus popzenét játszó, aranylemezes Holdviola zenekar koncertje, amelyen rengeteg érdeklődő vett részt.

A rendezvény vándorkiállításként funkcionál, mivel szeptember 18-ig megtekinthető lesz még a Rókus (2010. aug. 16. – 2010. aug. 30.) és a Csontváry sétányon (2010. aug. 30. – 2010. szept. 10.), valamint a Köztársaság téren is (2010. szept. 10. – 2010. szept. 18.).

2010. augusztus 23.

További híreink

Friss híreink

2012-02-1

Ferling PR Ügynökség 1

Hírügyeletes – A hírek egyszerűbb és korszerűbb csatornája

Pr-ügynökségünk leányvállalata, a Ferling Webline legújabb fejlesztéseként létrejött a Hírügyeletes komplex sajtóportál. Az oldal mind ügyfeleink, ... »

2012-01-26

Ferling PR Ügynökség 2

Közgazdász hallgatók standolnak a Ferling PR Agybani piacán

 A Janus Pannonius Közgazdasági Szakkollégium felkérésének eleget téve, a 2011/12-es tanulmányi év tavaszi szemeszterében ügynökségünk vezetője ... »

2012-01-23

Ferling PR Ügynökség 3

Tartós vidéki siker az „Év Kórháza” díjátadóján

Idén hetedik alkalommal osztotta ki a már hagyománynak számító „Év Kórháza” – díjat a Hazipatika.com. P-ügynökségünk ... »

További híreink»

Ferling PR Tanácsadó és Szolgáltató Kft.
7621 Pécs, Mária u. 8.
1031 Budapest, Záhony utca 7. Graphisoft Park
Telefon: +36 (72) 512-370
Telefax: +36 (72) 512-378
E-mail: info@ferling.hu

Adószáma: 11018661-2-02
Cégbíróság neve: Baranya Megyei Bíróság, mint cégbíróság
Cégjegyzékszám: Cg 02-09-063200

Projekt neve: Technológia fejlesztés a Ferling PR Kft-nél
Kedvezményezett neve címe: Ferling PR Tanácsadó és Szolgáltató Kft.7621 Pécs, Mária u. 8.
Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 1.215.001 Ft

A projekt az Európai Unió támogatásával, az
Európai Regionális Fejlesztési Alap
társfinanszírozásával valósul meg.