Hírek

Május 22-én indul útjára a 9. Internethajó

Az e-Befogadás éve kapcsán immár kilencedik alkalommal indul útjára az Internethajó, a hazai informatikai élet egyik legjelentősebb rendezvénye. A 9. Internethajó fedélzetén ismét jelen lesznek az információs társadalom, az internet és az informatika világának jelentős szereplői, első alkalommal tartja kihelyezett nyilvános ülését az Országgyűlés Informatikai Albizottsága, emellett pedig számtalan szakmai fórum ad lehetőséget eszmecserére.

Ügynökségünk szerepet kapott a rendezvény sajtókommunikációjában és a média jelenlétének megszervezésében.

Az eseményhez kötődik a 2008. évi KÉK NOTESZ megjelenése is, mely a magyar információs társadalom állapotáról ad jelentést. A dokumentum letölthető a www.internethajo.hu oldalon, ahol az érdeklődők minden információt megtalálnak a rendezvénnyel kapcsolatban is.

2008. május 19.

További híreink

Friss híreink

2012-05-17

Ferling PR Ügynökség 1

50 év, 30 ezer lakás, Pécsett zöldre vált a távhőszolgáltatás

 Idén ötven éve, hogy Pécsett is kezdetét vette a lakossági távhőszolgáltatás, amely ma már több mint ... »

2012-03-30

Ferling PR Ügynökség 2

A Mediterrán Kft. másfél milliárd forintért épített gyárat

A Mediterrán Tetőcserép Kft., az ország egyetlen, 100%-ban magyar tulajdonban lévő építőipari vállalata a Ferling PR ... »

2012-03-5

Ferling PR Ügynökség 3

2012-ben Pécs ismét a Kultúra Fővárosává vált

 A Magyar Marketing Szövetség „Év honlapja” díjátadóján 2011-ben a vidéki városok közül Pécs vehette át a ... »

További híreink»

Ferling PR Tanácsadó és Szolgáltató Kft.
7621 Pécs, Mária u. 8.
1031 Budapest, Záhony utca 7. Graphisoft Park
Telefon: +36 (72) 512-370
Telefax: +36 (72) 512-378
E-mail: info@ferling.hu

Adószáma: 11018661-2-02
Cégbíróság neve: Baranya Megyei Bíróság, mint cégbíróság
Cégjegyzékszám: Cg 02-09-063200

Projekt neve: Technológia fejlesztés a Ferling PR Kft-nél
Kedvezményezett neve címe: Ferling PR Tanácsadó és Szolgáltató Kft.7621 Pécs, Mária u. 8.
Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 1.215.001 Ft

A projekt az Európai Unió támogatásával, az
Európai Regionális Fejlesztési Alap
társfinanszírozásával valósul meg.