Hírek

Rendőrök szállták meg a mozit!

Az Európai Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatóságának megbízásából szerveztek érdekes eseményt a Mammutban a pr-ügynökség munkatársai.

Ritka eseménynek lehettek szemtanúi november 26-án az éppen moziba látogatók. Több egyenruhás rendőr, valamint helyszínelő szállta meg Budapest egyik legforgalmasabb mozijának előterét bűnjelek után kutatva. Az ijedtség rövid ideig tartott, miután kiderült, hogy az Európai Bizottság szervezésében került sor erre a figyelemkeltő akcióra. A biológia sokszínűség jegyében lépett fel nagy erőkkel pénteken a délutáni órákban kilenc rendőrnek és négy helyszínelőnek öltözött aktivista. Céljuk az volt hogy felhívják a figyelmet négy veszélyeztetett állatfajra, nevezetesen a méhre, a tonhalra, a tölgyre, valamint a házi verébre. Szirénázva érkezett meg a nagy érdeklődést kiváltó rendőri egység, amely hamar körbezárt egy szőnyeggel jelölt területet és felhívta a szemtanúk figyelmét, hogy a terület elhagyása a helyszínelés végéig nem engedélyezett. A kordon mellől, közvetlen közelről nézhették végig a sorozatokból már ismert nyomrögzítési technikát, mellyel körberajzolták a négy élőlényt.

 

Az eddigre már közel 100 fősre duzzadt érdeklődő tömeget végezetül egy rövid ismertető film közös megtekintése után egy szórólappal, valamint egy az akciót reklámozó ajándékkal engedte el a „rendőrség”. A flashmob – mely egy héten belül lezajlott Ljubljanában, Bukarestben, Lisszabonban és Budapesten is – az Európai Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatóságának szervezésében került megrendezésre, és a biodiverzitásra, más néven a biológiai sokszínűségre kívánták felhívni az emberek figyelmét. Ez a sokszínűség elengedhetetlenül fontos az emberi lét fenntartásához: ha nincsenek rovarok, nincs ki beporozza a növényeket, melyek megtisztítják a levegőt amiben élünk. Ezen szolgáltatások pótlása rendkívül költséges és a megfizethetetlen lenne, ha kipusztulnának. A Bizottság közel egy évtizeddel ezelőtt határozta el, hogy 2010-re megállítja a biológiai sokszínűség pusztulását Európában, azonban az élővilág soha nem látott mértékben pusztul, ezért a jövőben is lehet számítani hasonló akciókra.

www.mindannyiunkugye.eu
http://apps.facebook.com/biodiversity/

 

2010. december 2.

További híreink

Friss híreink

2012-05-17

Ferling PR Ügynökség 1

50 év, 30 ezer lakás, Pécsett zöldre vált a távhőszolgáltatás

 Idén ötven éve, hogy Pécsett is kezdetét vette a lakossági távhőszolgáltatás, amely ma már több mint ... »

2012-03-30

Ferling PR Ügynökség 2

A Mediterrán Kft. másfél milliárd forintért épített gyárat

A Mediterrán Tetőcserép Kft., az ország egyetlen, 100%-ban magyar tulajdonban lévő építőipari vállalata a Ferling PR ... »

2012-03-5

Ferling PR Ügynökség 3

2012-ben Pécs ismét a Kultúra Fővárosává vált

 A Magyar Marketing Szövetség „Év honlapja” díjátadóján 2011-ben a vidéki városok közül Pécs vehette át a ... »

További híreink»

Ferling PR Tanácsadó és Szolgáltató Kft.
7621 Pécs, Mária u. 8.
1031 Budapest, Záhony utca 7. Graphisoft Park
Telefon: +36 (72) 512-370
Telefax: +36 (72) 512-378
E-mail: info@ferling.hu

Adószáma: 11018661-2-02
Cégbíróság neve: Baranya Megyei Bíróság, mint cégbíróság
Cégjegyzékszám: Cg 02-09-063200

Projekt neve: Technológia fejlesztés a Ferling PR Kft-nél
Kedvezményezett neve címe: Ferling PR Tanácsadó és Szolgáltató Kft.7621 Pécs, Mária u. 8.
Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 1.215.001 Ft

A projekt az Európai Unió támogatásával, az
Európai Regionális Fejlesztési Alap
társfinanszírozásával valósul meg.