Hírek

Új fejezetéhez ért a gönyűi erőműprojekt

Június 27-én átadásra került az E.ON új gönyűi erőműve, melynek kommunikációjában a Ferling PR a kezdetek óta részt vesz.  

 Ügynökségünk évek óta dolgozik az E.ON új, gönyűi erőművének koordinálásában, mely az 59 százalékos nettó hatásfokával a legmodernebb és a leghatékonyabb erőmű ma Magyarországon. A június 27-én tartott ünnepélyes átadó-eseményen a nemzeti színű szalagot Schmitt Pál köztársasági elnök, Bencsik János államtitkár, Konrad Kreuzer, az E.ON Hungária Zrt. igazgatóságának elnöke és Bernhard Fischer, az E.On Generation GmbH vezérigazgatója vágta át.
Az E.ON mintegy 400 millió eurós beruházásának alapozási munkálatai 2009 januárjában kezdődtek meg, míg a gázerőmű ez év májusában indította el kereskedelmi működését. A Győr közelében megvalósuló, bruttó 433 MW teljesítményű gázerőmű a legmodernebb, legmagasabb hatásfokú létesítmény Magyarországon. Világszínvonalú technológiája révén több mint 600 ezer háztartás energiaellátását biztosítja megbízható módon. A Gönyűn termelt áram a magyar átviteli hálózatba kerül betáplálásra, így az a teljes magyar villamos hálózat számára elérhető. Az itt termelt áram elegendő a dinamikusan fejlődő Győr és térségének egész éves energiaellátására.
Az új erőmű a környezetvédelmi szempontjait sem hagyja figyelmen kívül: csúcstechnológiája gondoskodik arról, hogy a szén-dioxid kibocsátás szintje a legszigorúbb hatóságilag megállapított érték alatt maradjon.
Az elmúlt 5 év során az összes mérföldkőnél ott és benne voltunk: a bejelentéstől kezdve a fővállalkozói szerződés ünnepélyes aláírásán át az erőmű alapkőletételéig, de nem maradhattunk le a mára már hagyománnyá vált főzőnapon való aktív részvételről sem. Számos alkalommal szerveztünk a lakosság tájékoztatására fogadó órákat, fórumokat, de a zöld szervezetekkel is aktívan tartottuk a kapcsolatot. A település fejlődését segítő E.ON társadalmi szerepvállalás és az ahhoz kapcsolódó helyi, társadalmi bizottság koordinációját pedig kiemelt feladatunknak tartjuk, hiszen szemmel látható eredményei vannak, látható fejlődés indult el így a községben. A sok-sok külföldi utazásnak, a gönyűi lakosokkal való jó kapcsolatnak és a néha végeláthatatlan listák kezelésének meglett a gyümölcse. Büszkék vagyunk arra, hogy ügynökségünk részese lehet egy ilyen komoly fejlesztésnek, és hogy a sikeres lakossági kommunikációnak köszönhetően a gönyűiek is büszkék a település új beruházására, szomszédjára.
A folytatás tekintetében pedig ez a kapcsolat a hosszú távú, korrekt folyamatos párbeszédre épít – mint ahogy az jó szomszédok közt természetes is.

Képek az E.ON gönyűi erőművéről: http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/nezze_meg_a_gonyui_eromuvet_kivulrol-belulrol_-_fotok_video/2227543/

 

Forrás: kisalfold.hu

Fotó: MTI

2011. július 22.

További híreink

Friss híreink

2012-05-17

Ferling PR Ügynökség 1

50 év, 30 ezer lakás, Pécsett zöldre vált a távhőszolgáltatás

 Idén ötven éve, hogy Pécsett is kezdetét vette a lakossági távhőszolgáltatás, amely ma már több mint ... »

2012-03-30

Ferling PR Ügynökség 2

A Mediterrán Kft. másfél milliárd forintért épített gyárat

A Mediterrán Tetőcserép Kft., az ország egyetlen, 100%-ban magyar tulajdonban lévő építőipari vállalata a Ferling PR ... »

2012-03-5

Ferling PR Ügynökség 3

2012-ben Pécs ismét a Kultúra Fővárosává vált

 A Magyar Marketing Szövetség „Év honlapja” díjátadóján 2011-ben a vidéki városok közül Pécs vehette át a ... »

További híreink»

Ferling PR Tanácsadó és Szolgáltató Kft.
7621 Pécs, Mária u. 8.
1031 Budapest, Záhony utca 7. Graphisoft Park
Telefon: +36 (72) 512-370
Telefax: +36 (72) 512-378
E-mail: info@ferling.hu

Adószáma: 11018661-2-02
Cégbíróság neve: Baranya Megyei Bíróság, mint cégbíróság
Cégjegyzékszám: Cg 02-09-063200

Projekt neve: Technológia fejlesztés a Ferling PR Kft-nél
Kedvezményezett neve címe: Ferling PR Tanácsadó és Szolgáltató Kft.7621 Pécs, Mária u. 8.
Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 1.215.001 Ft

A projekt az Európai Unió támogatásával, az
Európai Regionális Fejlesztési Alap
társfinanszírozásával valósul meg.