Kezdőlap
 Öt tény a Ferling PR-ről

 Minőségpolitikánk
 Munkatársak, szakértők

 Rólunk írták
 Szolgáltatások
 Referenciák
 Partnereink

Régebbi hírek

Kétezer négyzetméteres gyártócsarnokot avattak

A hazai tetőcseréppiac meghatározó cége, a bólyi központú Mediterrán Magyarország Kft. új üzemet hozott létre Kunszentmiklóson, amelyet szeptember tizennyolcadikán adtak át. A szükséges forrásokat a cég nagyobbrészt saját erőből teremtette elő, de a finanszírozásba kis részben bevontak pénzintézeteket, és uniós forrásokat is.

Bővebben >>

Összefogás az egészségért

Az Egészség Hídja Összefogás 2008. október 5-én hetedik alkalommal rendezi meg a Lánchídi sétát és Rózsaszín Egészségnapot. Az Összefogásban a legnagyobb médiavállalatok, társadalmi szervezetek, ismert személyiségek mellett a Ferling PR Kft. is részt vesz.

Bővebben >>

Környezetvédelmi és Infrastruktúra projektek az Energoexpo-n

Immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Nemzetközi Energetikai Szakkiállítás és Konferencia a Debreceni Főnix csarnokban. A szeptember 23. és 25. közötti ENERGOEXPO-n a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Környezet és Infrastruktúra Operatív Programok Irányító Hatósága is képviselteti magát.

Bővebben >>

Budapestre figyelt a cementvilág

Hazánkban tartotta hagyományos éves konferenciáját szeptember 11. és 13. között az Európai Cementipari Szövetség (CEMBUREAU). Több mint húsz ország képviseltette magát a háromnapos budapesti programján, melynek rendezvényszervezését és lebonyolítását a Ferling PR munkatársai végezték.

Bővebben >>

Kétszázezer szavazat a Legszínesebb Iskolára!

Nem tétlenkedett a nyári szünetben sem a legjobb iskolák egyre népesebb rajongótábora. A www.legjobbsuli.hu oldalon zajló verseny 3 hónapig tartó nyári fordulójában többszázezer szavazatot adtak le diákok, tanárok, szülők, sőt még öregdiákok is, míg a tanévnyitóra kialakult az eredmény.

Bővebben >>

Palást került a negyvenhatodik lovag vállára

Negyvenhatodik lovagját avatta augusztus végén a Zöld Gondolat Lovagrend. A Pécsi Városi Könyvtár „Környezetünkért” konferenciája keretében nemzetközi lovaggá avatási ceremóniára került sor, a bikali kastélyparkban.

Bővebben >>

Ferling PR: kelet-közép európai ügynökségi hálózat tagja lett

Ahogy a gazdaság, az üzleti kommunikáció sem áll meg az államhatároknál. A CEE-PR Network, olyan kelet-közép európai pr-ügynökségek hálózata, amely a régiót egyre inkább jellemező gazdasági összekapcsolódásra reagálva igyekszik biztosítani ügyfelei számára az országhatárokon is átnyúló minőségi szolgáltatásokat.

Bővebben >>

Tengeren túli lovagot avatnak a zöldek

Tengeren túli lovagot is avat idén a Zöld Gondolat Lovagrend! Augusztus 28-án a déli órákban a Pécsi Városi Könyvtár „Környezetünkért” konferenciája keretében nemzetközi lovaggá avatási ceremóniára kerül sor, a bikali kastélyparkban.

Bővebben >>

… majd leparkol a robot!

Kiemelkedő médiaérdeklődés kísérte a VIT Nyugdíjpénztár beruházásában, egyedülálló robot-technológiával megépült VII. kerületi parkolóház átadóját, melyen ügynökségünk az esemény sajtómunkáit látta el.

Bővebben >>

Médiakommunikációs mintaprojekt Magyarországról

A PANDA Security magyarországi képviselete ügynökségünk segítségével aktívan jelen van a hazai médiában. A figyelemfelkeltő témaajánlások nem csak az IT témakörében mozgó online médiumok körében népszerűek, hanem hírértékük, vagy érdekességük okán gyakran jelennek meg a legjelentősebb, legolvasottabb felületeken is.

Bővebben >>

Csizma az asztalon, malac a hűtőben

avagy, amikor az ügynökségnél igazán keményen dolgozunk

Bővebben >>

Tudni mit, tudni hogyan, tudni kitől Információbrókerek Magyarországon

A Magyar Információbrókerek Egyesülete 8. konferenciáját rendezi idén a hazai pr szakma vezetőinek közreműködésével. A rendezvény az információbrókerek szerepének bemutatásával támasztja alá egy olyan szemléletváltás szükségességét, amelynek haszna nem csak a gazdaság egyes területei, de az „információs társadalom” tagjai számára is kézzelfogható.

Bővebben >>

Május 22-én indul útjára a 9. Internethajó

Az e-Befogadás éve kapcsán immár kilencedik alkalommal indul útjára az Internethajó, a hazai informatikai élet egyik legjelentősebb rendezvénye. A 9. Internethajó fedélzetén ismét jelen lesznek az információs társadalom, az internet és az informatika világának jelentős szereplői, első alkalommal tartja kihelyezett nyilvános ülését az Országgyűlés Informatikai Albizottsága, emellett pedig számtalan szakmai fórum ad lehetőséget eszmecserére.

Bővebben >>

Grafológiai támogatás a menedzsment részére

A Ferling PR HR-csoportja grafológiai szolgáltatásait kínálja meglévő és új ügyfeleinek. E szolgáltatás keretében a megrendelők részére a munkaerő-kiválasztásban, csapatösszeállításban, vezető-kiválasztásban nyújt segítséget az ügynökség.

Bővebben >>

Szép új médiavilág

Lehetőségek és veszélyek a vállalati és a márka online kommunikációban.
Egy szeminárium pr menedzsereknek az internet reális kommunikációs lehetőségeiről.

Bővebben >>

IPRA CSÚCSTALÁLKOZÓ 2008. - KEZDŐDIK A REGISZTRÁCIÓ A RANGIDŐS KOMMUNIKÁCIÓS SZAKÉRTŐK ÉVI NEMZETKÖZI FÓRUMÁRA

London, 2008. március 18. – Megkezdődött a regisztráció az IPRA Summit 2008-ra , a vezető public relations szakemberek éves globális fórumára. Az idei aktuális témák között a ‘zöld’ kommunikáció, a public relations globális képesség-háborúja, a válságkommunikáció és a nyomásgyakorló csoportok kampányaira adandó válaszok szerepelnek.

Bővebben >>

Új márkát építenek

A Kék Óceán Kft. SKARPEA Innovation Team egy új kerékpármárka – a Skarpea – bevezetéséhez kapcsolódó kreatív és médiakommunikációs feladatokkal bízta meg a Bond Age kreatív ügynökséget és a Ferling PR-t.

Bővebben >>

Greenker: megújuló honlap és arculat

A bajai GREENKER 2005 Kft., amely állattartási segédeszközök és takarmányozási termékek kereskedelmével foglalkozik, a Ferling PR-t bízta meg a cég arculatának és webes megjelenésének megújításával.

Bővebben >>

Több ezren kattantak rá a legjobb iskolákra

Magyarország közép- és általános iskolásai immár fél éve ádáz cyberharcot vívnak egymással az ország legjobb sulijának címéért a www.legjobbsuli.hu című internetes oldalon. A Legjobb Suli ötletgazdái a Panda Software Hungary, Ferling PR & Communications és az RG Stúdió kreatívjai, akik 2007 szeptembere óta szoros együttműködésben dolgoznak a projekt fejlesztésén.

Bővebben >>

Kétszámjegyű a public relations iparág növekedése

New York (2008. Február 13.) – A Pr Cégek Tanácsa (Council of Public Relations Firms, USA) által készített év végi felmérés szerint a public relations iparág újabb erős bevétel-növekedést ért el 2007-ben.

Bővebben >>

Új szervezet és igazgatók a Ferling PR-nél

A pr-szolgáltatások iránt gyorsan növekvő piaci növekedésre figyelve gyarapította munkatársi létszámát és alakította át szervezetét a Ferling PR, amelynek az elmúlt évben az ügyfélköre is jelentősen bővült.

Bővebben >>

A Zöld Gondolat Lovagrend is a Vályi Nap vendége lesz

A Vályi Péter Szakképző Iskola és Kollégium több évre visszatekintő programja a Vályi Nap idén december 7-én kerül megrendezésre, melynek a környezettudatos gondolkodást országszerte népszerűsítő Zöld Gondolat Lovagrend elnökeként, a Ferling PR kommunikáció ügynökség vezetője is meghívott vendége lesz.

Bővebben >>

Média 2007 konferencia

A 2007. november 29-30.-án Budapesten megrendezésre kerülő országos konferenciát öt egyetem hallgatói közös összefogással, neves szakértők, egyetemi tanárok és gyakorlati szakemberek meghívásával szervezik. A kétnapos budapesti konferencia a média, a nyilvánosság és általában a kommunikációtudomány kérdéseivel foglalkozik, színvonalas és információban gazdag programot kínálva a kommunikáció szakos hallgatók számára.

Bővebben >>

Megtalálta méltó fegyverhordozóit a Zöld Gondolat Lovagrend

A Zöld Gondolat Lovagrend már több mint hét éve tevékenykedik Pécsett és az ország számos városában, hogy személyes példaadással hívja fel a figyelmet a természet-, a környezet- és az egészség védelmének fontosságára.

Bővebben >>

„biomasse – 2007” Rendezvényszervezés Straubingban

Ügynökségünk koordinálja Magyarország megjelenését a IV. Megújuló Alapanyagok és Napenergia Szakmai- és Fogyas­ztói Vásáron Németországban, Straubingban.

Bővebben >>

Kihirdette a kommunikációs tenderek eredményét az NFÜ

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) lebonyolította az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) két éves kommunikációjára kiírt közbeszerzési eljárásokat, 3,080 milliárd forint keretre négy tendert bonyolítottak le három témakörben - közölte Lantos Gabriella főigazgató.

Bővebben >>

Pr-ügynökségünk a Reklámhéten

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Reklámhét. A rendezvény részeként október 9-én a reklám, a public relations és a marketing terület szaktekintélyei beszélnek a szakma aktualitásairól Pécsett, az Uránia moziban. Ferling József, ügynökségünk vezetője „Ki látta már a szelet?” címmel tart előadást a hatékony pr-ről.

Bővebben >>

Erőművet „épít” a Ferling PR

Erőmű-beruházáshoz kapcsolódó megbízással gyarapodott a Ferling PR & Communications Kft. energetikai projektjeinek köre. Az E.ON Erőművek Kft. legújabb projektjének kommunikációs támogatására korábbi referenciáink alapján ügynökségünket kérte fel.

Bővebben >>

Friss médiakommunikációs sikerek

A public relations egyik leggyakrabban használt eszközének, a sajtóközleménynek a hatékonyságát igazolja a Panda Security magyarországi vállalatának és a Ferling PR együttműködésének legújabb sikertörténete.

Bővebben >>

Ferling PR: közgazdászokat igazolt

A Ferling PR & Communications dinamikusan bővülő ügyfélkörének kiszolgálásához egyszerre három új munkatársat szerződtetett az elmúlt hónapban.

Bővebben >>

A fiatalok irányába nyitott a pécsi távfűtő

Rendhagyó fizika órák a PÉTÁV Kft. hőközpontjaiban

A közüzemi szolgáltató cégek kommunikációja elsősorban a számlafizetőkkel való párbeszédre helyezi a hangsúlyt. Az Európa szerte hosszú távú, környezetkímélő megoldásként kezelt távfűtés szemszögéből azonban jó kiindulópont, ha a felnövekvő generációval is időben felveszi a kapcsolatot, illetve megteremti a párbeszéd lehetőségét. Így tett a PÉTÁV Kft. is, mikor tavaszi tanórasorozatával több, mint 300 fiatalt látott vendégül Pécs különböző hőközpontjaiban.

Bővebben >>

Első magyar Kaland-Konferencia

A Mecseki Erdészeti Zrt. üzemeltetésében működő Mecsextrém Park 2007. április 26-27-én rendezte meg az ország első Kaland-Konferenciáját a Ferling PR szervezésében.

Bővebben >>

Környezetvédelmi elismerés a Zichy Park Hotelnek

A Magyar Szállodaszövetség a környezetvédelem és a turizmus globális problémára figyelmeztetve 1995 óta hirdeti meg a „Zöld Szálloda” elnevezésű környezetvédelmi pályázatát. Az idei év egyik nyertes pályamunkáját ügynökségünk készítette a Tolna megyei Zichy Park Hotel megbízásából.

Bővebben >>

Idén is nagy az érdeklődés a Marsall-toll iránt

Javában tart a PTE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszéke által indított diákújságíró pályázat beérkezett pályaműveinek elbírálása. Az ügynökség szervezésben működő pályázaton a beérkezett 177 pályamű közül már sikerült kiszűrni a legjobb 15-öt mind a diákújságíró, mind a diákújság kategóriában.

Bővebben >>

Menedzsereknek a pr-ről

Média és vállalkozás címmel tartott előadást Ferling József, ügynökségünk vezetője a Petőfi Népe Üzleti Klub első találkozóján.

Bővebben >>

PR Guruk.com

2007. február 5-én, PR Guruk néven elindul Magyarország első public relations szakmai blogja. A blog egyik szerzője ügynökségünk vezetője, Ferling József.

Bővebben >>

Webline - új divízió a Ferlingnél

A médiahasználati szokások és az integrált kommunikációs igények változásaira reagálva, webes megbízásainak kezelésére február 1-től új divíziót hozott létre a Ferling PR.

Bővebben >>

Ügynökségünk felügyeli a Foglalkoztatási Hivatal kampányát

A Ferling PR a Foglalkoztatási Hivatal számára marketing- és kommunikációs stratégiáját elkészített korábban egy új szolgáltatási modell bevezetésére. A stratégia megvalósítására kiírt közbeszerzési pályázatot a Pesti Csoport nyerte. Az év második felében és 2008-ban zajló kampány kivitelezése felett a Ferling PR gyakorolja majd a szakmai felügyeletet, folyamatosan kontrollálva a stratégia végrehajtását.

Bővebben >>

Ünnepélyes megnyitó és lovaggá avatási ceremónia együtt

A már hetedik éve működő Zöld Gondolat Lovagrend, amelynek alapítója Ferling József, új programot kínál a gazdasági élet szereplőinek: megalapította saját Üzleti Klubját, melynek ünnepélyes megnyitójára január 12-én, pénteken került sor a villányi Somogyi család látványpincéjében.

Bővebben >>

Négycsillagos megbízás

A Tolna megyei Zichy Park Hotel a Ferling PR & Communications-t bízta meg pr-stratégiájának megvalósítására.

Bővebben >>

Diákújságíró pályázat másodszor

A Pécsi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszéke az első pályázat sikerén felbuzdulva idén is kiírta a középiskolások számára Marsall-toll diákújságíró pályázatát. Az első pályázat ötletét a Tanszékkel kapcsolatban álló Ferling PR & Communications Kft. adta. Az ügynökség, ahogy tavaly, idén is aktívan kiveszi részét a pályázat lebonyolításából a kiírástól az eredményhirdetésig.

Bővebben >>

A Mecseki Erdőkért - díjat kapott a Ferling PR

Ebben az évben immár negyedik alkalommal társadalmi jelölteket is kitüntetett a Mecseki Erdőkért díjjal a Mecseki Erdészeti Zrt. A társaság tevékenységét, a természet közeli, fenntartható erdőgazdálkodást, az erdész szakma magasabb szintű társadalmi elfogadtatását, népszerűsítését tevékenységükkel, elkötelezettségükkel eredményesen szolgáló, a szakmai munkakörnyezetben sokszor láthatatlan külső segítők között idén egy pr-ügynökség is elismerést kapott.

Bővebben >>

PR-el erősít a PANDA

A Panda Software Hungary, Európa legnagyobb vírusirtó cégének hazai képviselete marke-tingkommunikációs és pr-tevékenységének bővítésére keresett partnert. A megbízást nyílt, tárgyalásos tenderen a Ferling PR & Communications Kft. nyerte el novemberben.

Bővebben >>

Konferencia a megújuló mezőgazdaságról

Az energianövényekkel kapcsolatos tapasztalatokról tartottak konferenciát Szentlőrincen 2006. október 11-én a Ferling PR közreműködésével. Az előadások után az ültetvény megtekintésére is volt alkalma az érdeklődőknek. A megújuló mezőgazdaság és az energetika összekapcsolódásáról szervezett konferenciát a PANNONPOWER HOLDING Zrt.

Bővebben >>

Előadások a pr-ről - könyvtárosoknak is

Ügynökségünk elkötelezett a társadalmi és a gazdasági élet problémáinak megoldásában kulcsszerepet játszó public relations ismeretek sokoldalú terjesztésében.

Bővebben >>

PÉTÁV-stand a pécsi expón

A 26. Pécsi Nemzetközi Vásár alkalmából ügynökségünk megbízást kapott állandó partnerünktől...

Bővebben >>

15 év kommunikáció

Partnereink, barátaink, és a Ferling PR néven ismertté vált kommunikációs szakmai műhely 15 évvel ezelőtti megalakításában meghatározó szerepet játszó egykori kollégák társaságában...

Bővebben >>

Egyenlők vagyunk, de nem egyformák

Európában egyedülálló módon, kifejezetten nőknek ajánlott gépjármű-vezetési oktatást dolgozott ki egy debreceni cég külföldi és hazai kutatások alapján.

Bővebben >>

Fekete István Füvészkert

Irodalmi alkotásaihoz illő környezetben, a Nagymátéi Arborétumban állít szobrot Fekete István író tiszteletére a Mecseki Erdészeti Zrt..

Bővebben >>

Lovagok kompakt fénycsővel a környezetért

Az energiatakarékos, kompakt fénycsöveket szeretné népszerűsíteni a hagyományos izzókkal szemben egy ősszel megrendezésre kerülő nagyszabású kommunikációs programsorozaton a Zöld Gondolat Lovagrend.

Bővebben >>

Indul a 6,7 milliárdos LEADER program

Jelentős állomásához érkezett a LEADER, a vidékfejlesztést célzó Európai Uniós program Magyarországon. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium döntött: a nyertes projekttel rendelkező akciócsoportok meghirdették a helyi pályázati felhívásokat.

Bővebben >>

Bányászati emlékmű Pécsett

2006 szeptember elsején avatják Pécsett a mecseki szén- és uránbányászat két évszázados történelme előtt tisztelgő emlékművet.

Bővebben >>

< vissza

Ferling PR Kft.
7621 Pécs, Mária u. 8
Telefon: +36 (72) 512-370
Telefax: +36 (72) 518-269
E-mail: