Rólunk írták

"Egy nagy angol közgazdász valamikor a múlt században azt mondta, hogy az mutatja, hogy egy gazdaság jól működik, hogy van reggel tej az ajtó mellett. Miért jut ez az eszembe, amikor a Ferling-ről kell mondanom valamit? Talán van bennük valami közös a reggeli tejjel.
Na de mi?? Friss? Hááát? Zamatos? No ne! Fehér? Igen, de... Savanyú? Nem. Az hiszem, megvan a lényeg: Pont ott van, és akkor, és annyi van belőle, amennyire szükség van.
Előre le van szervezve, meg van állapodva, mit, és az én szám íze szerint, és megbízhatóan teljesít, úgy, hogy akkor is a kezem ügyébe kerül, ha álmosan, rutinszerűen csak tapogatódzok az ajtófélfa mellett.
Nem nekem kell a hidegben, sárban kimennem, megfejni a tehenet, amihez persze nem is értek. A Ferling ezt úgy megszervezi, hogy  a tehénnek megérje tejet adni, a parasztnak megfejni, az üvegesnek palackot csinálni, a kihordónak kihozni stb stb. És mindezt észrevétlenül, elegánsan, mintha ez teljesen magától értetődő lenne. Tényleg.

A valóságban ma Magyarországon egy ilyen szolgáltatást így működtetni nem egy papedli.....No, nem is jön a tej reggel az ajtómhoz a való világban."

Antal József
ügyvezető igazgató
E.ON Tiszántúli Áranmszolgáltató Rt.

2005. január

Vissza

Friss híreink

2012-02-1

Ferling PR Ügynökség 1

Hírügyeletes – A hírek egyszerűbb és korszerűbb csatornája

Pr-ügynökségünk leányvállalata, a Ferling Webline legújabb fejlesztéseként létrejött a Hírügyeletes komplex sajtóportál. Az oldal mind ügyfeleink, ... »

2012-01-26

Ferling PR Ügynökség 2

Közgazdász hallgatók standolnak a Ferling PR Agybani piacán

 A Janus Pannonius Közgazdasági Szakkollégium felkérésének eleget téve, a 2011/12-es tanulmányi év tavaszi szemeszterében ügynökségünk vezetője ... »

2012-01-23

Ferling PR Ügynökség 3

Tartós vidéki siker az „Év Kórháza” díjátadóján

Idén hetedik alkalommal osztotta ki a már hagyománynak számító „Év Kórháza” – díjat a Hazipatika.com. P-ügynökségünk ... »

További híreink»

Ferling PR Tanácsadó és Szolgáltató Kft.
7621 Pécs, Mária u. 8.
1031 Budapest, Záhony utca 7. Graphisoft Park
Telefon: +36 (72) 512-370
Telefax: +36 (72) 512-378
E-mail: info@ferling.hu

Adószáma: 11018661-2-02
Cégbíróság neve: Baranya Megyei Bíróság, mint cégbíróság
Cégjegyzékszám: Cg 02-09-063200

Projekt neve: Technológia fejlesztés a Ferling PR Kft-nél
Kedvezményezett neve címe: Ferling PR Tanácsadó és Szolgáltató Kft.7621 Pécs, Mária u. 8.
Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 1.215.001 Ft

A projekt az Európai Unió támogatásával, az
Európai Regionális Fejlesztési Alap
társfinanszírozásával valósul meg.