Issue management

Issue Management

Issue management – a „királykategória”

Ha a public relations az üzleti élet tízpróbája, akkor ebben a versenyszámban az issue management lehet a „királykategória”. A társadalom egészét, illetve egyes nagyobb csoportjait foglalkoztató (vagy éppen méltánytalanul nem érdeklő) közérdekű ügyek kezeléséhez ugyanis nem elég a pr-eszköztár darabjainak ügyes összeválogatása. Jól időzített alkalmazásuk stratégiai gondolkodást követel.
Ügynökségünk 2007-ben a public relations eszközrendszerével, olyan jelentős ügyek menedzselésében vett részt mint a vidékfejlesztés, a foglalkoztás-növelés, az állami erdőgazdálkodás, vagy a megújuló energiák minél szélesebb körben történő alkalmazásának ügye. Ilyen témákról szólt a Nemzeti LEADER Program, vagy az Állami Foglalkoztatási Szolgálat modernizációját jelentő Humán-erőforrás Fejlesztő Operatív (HEFOP 1.2) program, mindemellett bekapcsolódtunk a Nemzeti Fejlesztési Terv és az Új Magyarország Fejlesztési Terv kapcsolódó tájékoztatási tevékenységbe is.
Az issue management témakörébe tartozik a biomassza tüzelőanyagot felhasználó erőművek egyesülésének kommunikációs támogatása, a cementipar társadalmi elfogadottságának növelésére irányuló komplex kommunikációs munka, a jövő technológiáját jelentő hidrogénalapú tömegközlekedés európai programjának indulását népszerűsítő, továbbá a magyarországi erdőkkel kapcsolatos általános társadalmi ismerethiány csökkentésére tett kezdeményezések sorozata is. Ez utóbbi az állami erdészeti társaságok összefogásával 2007-ben a Ferling PR gondozásában kapott egységes keretet.

II. Nemzetközi Betonút Szimpózium


A közútfejlesztés új módjairól, XXI. századi technológiáiról esett szó 2007. április 24-én, a II. Nemzetközi Betonút Szimpóziumon. A Magyar Cementipari Szövetség (MCSZ) és a Magyar Útügyi Társaság (MAÚT) által szervezett előadássorozat a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében zajlott. Az MCSZ pr-ügynökségeként a Ferling PR feladata volt megszervezni és koordinálni ezt a neves eseményt. A konferencián résztvevő neves külföldi és magyar szakértők regisztrálását, irányítását, a szervezési feladatokat, az újságírók információval történő ellátását, valamint az előadások anyagainak összeállítását szakembereink végezték.
    

Sufalnet4EU

A SufalNet4EU hálózat célja a legjobb gyakorlatok, módszertanok felkutatása a felszíni hulladéklerakók rekultivációját, jóléti hasznosítását illetően. Az INTERREG IVC EU program a holland Noord-Brabanti Régió vezető partner irányítása alatt 15 európai résztvevővel indult 2010 év elején. Minden projekt partnernek egy felhagyott hulladéklerakó rekultivációs projektötletével kell előállnia, és a legjobb helyreállítási, újrahasznosítási gyakorlatot megtalálva konkrét akciótervet kell készítenie. Cél, hogy a terület újra aktív használatba kerülhessen, a köz javát szolgálva.
A magyar projektpartner Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság a pécsi Tüskésréti terület revitalizációját, vette célba – az esemény sajtómunkálataira pedig pr-ügynökségként a Ferling PR-t kérték fel. A korábban erőművi hulladéklerakóként működő terület egy átfogó terv keretében „lényegülhet át” köztéri, tavas parkká; a Ferling PR szakemberei pedig az uniós delegáció fogadásával, a felmérés teljes sajtókommunikációjával és a tárgyalások megindításának kommunikációjával segíti a projekt létrejöttét.
       

Sármellék

Kármentesítés a volt szovjet repülőtéren – a Ferling PR-GOODWILL PR alkotta konzorcium készíti elő a kommunikációt. Az egykori szovjet repülőtér már a múlté, a talajba került szennyeződés eltávolítása azonban már a jövőt jelenti Sármelléken. A Balatoni régióban lévő település Zalavár önkormányzatával közösen, közbeszerzési eljárás keretében keresett kommunikációs partnert a „Sármelléki repülőtér környezeti kármentesítése” tárgyú projekttájékoztatással és nyilvánosság biztosításával összefüggő PR feladatainak ellátására.
Az egykori szovjet repülőtér már a múlté, a talajba került szennyeződés eltávolítása azonban már a jövőt jelenti Sármelléken. A Balatoni régióban lévő település Zalavár önkormányzatával közösen, közbeszerzési eljárás keretében keresett kommunikációs partnert a „Sármelléki repülőtér környezeti kármentesítése” tárgyú projekttájékoztatással és nyilvánosság biztosításával összefüggő PR feladatainak ellátására.
A megbízást a Ferling PR Kft. és a győri GOODWILL PR Bt. által létrehozott konzorcium nyerte el, akinek – a közel másfél éves előkészítő szakaszban – cselekvési és válságkommunikációs tervet, hatástanulmányt, közvélemény-kutatást, internetes oldalt, kiadványokat és tájékoztató táblákat kell készítenie, továbbá sajtóeseményeket, újságírók számára belföldi tanulmányutat, lakossági fórumokat kell szerveznie.
 

Felelős vízgazdálkodás projekt

Ügynökségünk 2009 elején nyerte el a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság által kiírt közbeszerzési pályázatot, melynek keretében a Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése című projekt kommunikációs feladatait látta el. A projekt az Európai Unió támogatásával valósult meg. A munka során az előírásoknak megfelelő tájékoztatási kötelezettségek segítségével kellett bemutatni a vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítésének folyamatát, illetve biztosítani kellett a projekt sajtónyilvánosságát.
 

Új fejezet a mecseki szénbányászat történetében

Ügynökségünk közreműködésével a Calamites Kft. a múlt héten tartott sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy újraindítaná a szénbányászatot a Mecsekben.

A mecseki bányanyitás előkészületi munkáit elindító Calamites Kft. négy éve folytat vizsgálatokat Nagymányok, Váralja és Máza környékén. A 2009-ben befejezett földtani kutatás geológiai zárójelentését a Pécsi Bányakapitányság, mint a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal területileg illetékes hatósága elfogadta. Azaz a társaság visszaigazolást nyert 10,5 km2 területen 438 millió tonna földtani feketekőszén vagyonra. A bányahatósági határozat birtokában a megtervezett bánya és feldolgozó művek előzetes környezetvédelmi hatásvizsgálata és az ezzel kapcsolatos közmeghallgatások előtt megnyílt az út. Az elsőbbségi bányászati jogokkal rendelkező Calamites kft tovább dolgozik az engedélyezési folyamat következő lépésein.

A Calamites Kft. tevékenységének talán legérdekesebb pontja, hogy a szenet nem a korábbi évtizedekben megismert módon kívánja hasznosítani, hanem teljesen környezetkímélő és szén-dioxid mentes, úgynevezett tisztaszén technológiák alkalmazásával egy erőmű megépítésével helyben kívánja a nyersanyagot energiává alakítani. A hazánkban még kevésbé alkalmazott tisztaszén technológiák kipróbálására első körben Nagymányok térségébe energetikai mintaparkot hoz létre a társaság.

Tudatos és biztonságos fafelhasználás

IMG_9264 Ügynökségünk koordinálásában működik az a munkacsoport, mely a mecseki erdők biztonságos fafelhasználásának tudatosítását tűzte ki célul.
A projektsorozat elemeként – a PANNONPOWER HOLDING Zrt. és a Mecseki Erdészeti Zrt. közreműködésével – valósult meg az a kiállítás, amely bemutatta a városlakóknak: az élet hány területén lehet jelen az erdő, akár fa- akár tüzelőanyagként. 
IMG_9328 Az impozáns és különleges – az Árkád kupolája alatti tér nagy részét betöltő – stand kiállításokon, gyermekprogramokon keresztül ismertetette az erdővel kapcsolatos szervezetek munkáját. Az egy hetes esemény során a fa széles körű felhasználása mellett az érdeklődők megismerhették azt a felelősségteljes gazdálkodást, amelynek során a baranyai erdők területe évről-évre nő, immár több évtizede.
A projekt megvalósítása során ügynökségünk felelt a kiállítás teljes lebonyolításáért, szervezési és dekorációs munkáiért.

Jó kezekben vannak az erdők!

Tizenkilenc magyarországi állami erdészeti társaság megbízásából végzett munkánk elsődleges célja a hazai erdész szakma megbecsültségének növelése, és az erdőgazdálkodással kapcsolatos tévhitek eloszlatása volt. A projekt első lépéseként egy olyan kutatást végeztünk, melynek eredményei megfelelő alapot adtak a kommunikációs programok és az üzenetek összeállításához. A program részeként összefoglaló információs anyag jelent meg, 160 ezer példányban, a Népszabadság mellékleteként, melyet a hagyományos médiakommunikációs eszközökkel szervezett tudatos sajtómunka, és annak eredményeként számos további média-megjelenés követett..
Kialakítottuk és működtettük a www.allamerdo.hu honlapot, melynek látogatottságát, és így az ott elérhető információk lehető legszélesebb körben történő terjesztését különböző webes és webkettes módszerrel támogattuk a kampány során. Az oldal népszerűsége gyorsan nőtt. November hónapban a látogatók száma már meghaladta a négyezret, az oldalletöltések száma pedig a tizenhárom ezret. Volt olyan hét, hogy az oldalt több mint ezren látogatták.
A felnőtt lakosság mellett nagy figyelem fordult a fiatal generációra is. Ezért készítettük el a magyarországi általános iskolák ötödik osztályosai részére az „Ifjú erdőjárók kézikönyve” című kiadvány.

01

Légi megbízás

A Pécs-Pogányi Repülőtér fejlesztéséhez kapcsolódó lakossági kommunikáció megtervezésére és irányítására, illetve a fejlesztési programot ellenző csoportokkal történő párbeszéd lefolytatására a Ferling PR Kft-t kérték fel Pécs, Pogány és Baranya megye, fejlesztésben érdekelt önkormányzatai. A beruházók már a térség gazdasági fejlődése szempontjából kiemelt jelentőségű program megvalósításának előkészítő szakaszában is nagy jelentőséget tulajdonítottak a nyíltságon és információkon alapuló tájékoztató munkának, amely eredményre vezetett. 2006-ban megnyílt a nemzetközi repülőtér.

Friss híreink

2012-02-1

Ferling PR Ügynökség 1

Hírügyeletes – A hírek egyszerűbb és korszerűbb csatornája

Pr-ügynökségünk leányvállalata, a Ferling Webline legújabb fejlesztéseként létrejött a Hírügyeletes komplex sajtóportál. Az oldal mind ügyfeleink, ... »

2012-01-26

Ferling PR Ügynökség 2

Közgazdász hallgatók standolnak a Ferling PR Agybani piacán

 A Janus Pannonius Közgazdasági Szakkollégium felkérésének eleget téve, a 2011/12-es tanulmányi év tavaszi szemeszterében ügynökségünk vezetője ... »

2012-01-23

Ferling PR Ügynökség 3

Tartós vidéki siker az „Év Kórháza” díjátadóján

Idén hetedik alkalommal osztotta ki a már hagyománynak számító „Év Kórháza” – díjat a Hazipatika.com. P-ügynökségünk ... »

További híreink»

Ferling PR Tanácsadó és Szolgáltató Kft.
7621 Pécs, Mária u. 8.
1031 Budapest, Záhony utca 7. Graphisoft Park
Telefon: +36 (72) 512-370
Telefax: +36 (72) 512-378
E-mail: info@ferling.hu

Adószáma: 11018661-2-02
Cégbíróság neve: Baranya Megyei Bíróság, mint cégbíróság
Cégjegyzékszám: Cg 02-09-063200

Projekt neve: Technológia fejlesztés a Ferling PR Kft-nél
Kedvezményezett neve címe: Ferling PR Tanácsadó és Szolgáltató Kft.7621 Pécs, Mária u. 8.
Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 1.215.001 Ft

A projekt az Európai Unió támogatásával, az
Európai Regionális Fejlesztési Alap
társfinanszírozásával valósul meg.