További Szolgáltatások

Hírek

Zöld gondolatok zöld apródoknak

Úgy gondoljuk, hogy ha valakiknek, hát a gyerekeknek még érdemes mesélni a környező világ vonatkozásában megjelenő emberi felelősségről. A tapasztalatok azonban azt mu-tatják, hogy miközben a gazdaság szereplői egyre nagyobb számban és egyre szélesebb körben fogalmazzák meg környezeti politikájukat, s tesznek hitet a környezet-és termé-szettudatos vállalati magatartás saját példaadásukkal megerősített terjesztése mentén, kevés a gyerekeket közvetlenül megszólító kommunikációs megoldás.
„Legyél Te is Zöld Apród!” címmel 2007 tavaszán vetélkedőt hirdettünk a pécsi általános iskolás gyerekek körében, melynek keretében a diákok próbára tehették a környezetvé-delemmel kapcsolatos elméleti és gyakorlati tudásukat. Elsődleges célunk volt, hogy a diákok aktívan részt vegyenek bizonyos programokon (szelektív hulladékgyűjtés, Nemze-ti Park látogatása, zöld túrák, állat örökbefogadása, stb.), amelyek tartalma közel áll a természet szeretetéhez és megóvásához, így erősítve környezettudatos gondolkodásu-kat.
Azóta folyamatosan szervezzük apródjaink életét, kirándulásokkal, előadásokkal és egyéb programokkal – a környezettudatosság jegyében. Őszi-tél előadássorozatunkban a ter-mészet közeli gondolkodást célul tűzve szervezünk előadásokat az Apród-programban velünk kapcsolatban álló iskolások számára Ladányi Attila, a Lovagrend elnökségi tagjá-nak közreműködésével, aki civilben a pécsi Akvárium-Terrárium zoopedagógusa.

A Zöld Gondolat Lovagrend működéséről bővebb információkat talál honlapunkon, a www.zoldgondolat.hu címen. 
 

< vissza

Kapcsolat
Ferling PR Tanácsadó és Szolgáltató Kft.
7621 Pécs, Mária u. 8.
1117 Budapest, Gábor Dénes utca 2. Infopark, D. épület

Adószáma: 11018661-2-02
Cégbíróság neve: Baranya Megyei Bíróság, mint cégbíróság
Cégjegyzékszám: Cg 02-09-063200
Telefon: +36 (72) 512-370
Telefax: +36 (72) 518-269
E-mail: info@ferling.hu


Projekt neve: Technológia fejlesztés a Ferling PR Kft-nél

Kedvezményezett neve címe:
Ferling PR Tanácsadó és Szolgáltató Kft.
7621 Pécs, Mária u. 8.

Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 1.215.001 Ft

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.