A sajtó munkatársainak megfelelő tájékoztatása bizonyos döntésekről legalább annyira fontos, mint maga a döntés. A sikeres vállalkozások külső kapcsolataikat a "dolgozz jól és beszélj róla" elv szerint szervezik.
A Ferling PR az a pr ügynökség, ahol tudják, mi az, amire a sajtónak szüksége van. A megyei és országos médiumok szerkesztőségei az elmúlt években megszokták, hogy az általunk irányított sajtókommunikációs programokon pontos híreket, részletes háttérinformációt, jól használható sajtóközleményeket és nyíltságot kapnak.
Ügynökségünk állandó háttérbázist működtet, melynek kizárólagos területe a sajtófigyelés és a sajtóelemzés. A nyomtatott lapok mellett komoly figyelmet fordítunk a ma már megkerülhetetlen online sajtótér vizsgálatára is, így mindig a tudomásunkra jutnak a feladatainkkal kapcsolatos tények, az adott projektünket érintő médiakommunikáció során pedig a következtetéseket is naprakészen vonhatjuk le. Pr-ügynökség lévén otthonosan mozgunk a médiakommunikáció világában, ismerjük az igények mindkét oldalát, így mi a legnagyobb szakértelemmel megírt sajtóközlemény szétküldésével a megfelelő információt a megfelelő helyekre juttatjuk el. Az egy-egy esemény, hír hatását dokumentáló sajtófigyelés többrétegű rendszerével munkánkat ügyfeleink számára is mérhetővé tesszük, sokrétű elemzések készítésével hatását szemléltetjük.
Sokéves tapasztalatunk is azt mutatja, hogy a megfelelő irányba történő médiakommunikációs lépések a precízen mérhető és elemezhető sajtófigyelés segítségével nyernek alátámasztást, mind ügyfeleink szemében, mind a saját magunknak felállított mérce tekintetében.
Ügynökségünk olyan médiatréningeket kínál megrendelőinek, ahol elméleti ismeretek és gyakorlati tapasztalatok átadásával, életszerű helyzetekben, közismert, vezető médiaszereplők, profi újságírók segítik a munkát. Gyakorlatorientált képzéseink szóvivők, nyilatkozattételre jogosultak és cégvezetők önálló felkészítésére is alkalmasak. A médiakörnyezettel naprakész áttekintésén, a média működésének természetrajzán túl televíziós felvételek készítésével és elemzésével fejlesztjük a résztvevők verbális és nem verbális kommunikációját.
A témáról szóló bejegyzés ügynökségünk PR&GO blogján: Harry Potter az X-faktorban?
Ferling PR Tanácsadó és Szolgáltató Kft.
7621 Pécs, Mária u. 8.
1031 Budapest, Záhony utca 7. Graphisoft Park
Telefon: +36 (72) 512-370
Telefax: +36 (72) 512-378
E-mail: info@ferling.hu
Adószáma: 11018661-2-02
Cégbíróság neve: Baranya Megyei Bíróság, mint cégbíróság
Cégjegyzékszám: Cg 02-09-063200
© 1991-2013 Ferling PR